1.
Jól gondold meg !

ÍGY GONDOLJÁTOK MEG, HOGYAN ÜLTÖK KOCSIBA !

Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam. Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell mennem. Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel.
Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet. Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötéves forma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához. Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát? Az idős hölgy ezt felelte:
Tudod te is: nincs elég pénzed hogy megvedd ezt a babát, kedveském. Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg ô elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba. Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát? Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki. Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt. Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most ô van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy. A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta. A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen.
Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz. Megkértem a kisfiút hogy várjon meg, míg visszajövök az üzletből. Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett. Aztán azt mondta nekem: És meg azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni.
Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen. Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút:

Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég? Oké - mondta. Remélem, van elég. Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is. A fiú ezt mondta:

Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt. Aztán rám nézett és hozzátette: Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől.
De ô mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát. Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből. Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van. A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett. Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt. Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látgatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt. Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott. Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem. És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.

Most két választásod van:
1) Elküldöd az ismerőseidnek ezt az üzenetet
2) Elfelejted, és úgy teszel, mintha meg sem érintette volna a szíved.

Ha úgy döntesz, hogy elküldöd, talán miattad nem fog valaki részegen vezetni.

Forrás: Anonymus

2.
ÉBREDÉS

2000 év! Hatalmas történelem. Mennyi öröm, szenvedés, könny fért el benne. XX. század! Elköszönünk tőled.
Ez a század volt, a fejlődés legdinamikusabb százada a kétezer év századai közül.

A lovakat kiszorította az autó. Az ember megtanult repülni. Valóságos autó és repülőgép csodák lettek a közlekedés legfontosabb eszközei. Az ember kiment a világűrbe. Otthonunkban a tv és a számítógép segítségével hallhatjuk és láthatjuk az egész világot. Meghódította az ember a földet és az eget. Birtokba vette az egész világmindenséget.

Vajon mit várhatunk az ébredő XXI. századtól? Folytatódik a hatalmas fejlődés? A készülő csodák az emberiség álmait keltik életre? Esetleg az öldöklés fejlettebb eszközei lesznek? Az elmúlt században ebből is volt bőven. Század még ennyi tömeges gyilkosságot, ennyi ártatlanul kiontott vért nem látott. Két hatalmas világháború, ami az akkori fiatalságot küldte a halálba. Haláltáborok, gázkamrák, hadifogság, milliók mérhetetlen szenvedését okozta. Az atombomba felrobbantása százezreket pusztított el és tett nyomorékká. A berlini fal megépítése ezrek, és ezrek keserves könnyhullatását hozta magával. Széttépett családok Németországban. Éhezés, nélkülözés, teljes felfordulás az egész világon. Nekünk magyaroknak kijutott a XX. század csodáiból? Trianon megcsonkította hazánkat. Egy tollvonással családokat téptek szét. Privatizáció. Egyesek milliomossá válását sokak nyomorúságát. A század elején a jobbágyság sorsa tárul elénk, a század végén a hajléktalanság. A jobbágyokat a csendőrök elűzték otthonukból, ha fizetésképtelenné váltak, most a fejlődésnek köszönhetően kilakoltatás. Ugye, mennyivel szebb szó? Modern. Ezt a szót, hogy hajléktalanság csak az irodalomból ismertük.
József Attila és Ady szavai jutnak eszembe:
Húszéves fiú vackán álmodik a nyomor.

Írta Ady. Megfordult a történelem? Munkanélküliség! Jövedelempótló támogatás azoknak, akiknek jövedelmük sincsen.
Ugye milyen érdekes? Gyilkosság, terror az egész világon. A gyermekkorban lévő lányokat áruba bocsátják, mint valamikor a rabszolgákat, csak fejlettebb módszerrel, az Interneten. Az ifjúságunk, a kábítószer és az alkoholizmus borzalmas világába került. A gyermekkori elhalálozásnál a harmadik helyen áll az öngyilkosság, halhattuk a hírekbe. Soha ekkora veszély még a fiatalságot nem fenyegette. A század első felében a lányanyák, ha megesett, mert így mondták, felvállalták a gyereket és felnevelték még ha Zabi gyermeknek csúfolták is. Most már sokkal modernebbek a lányanyák, mert a kukába vagy az emésztőbe dobják.

Tekintsünk ki egy kicsit a világba. Mit látunk? Népirtás. Etnikai tisztogatás. Polgárháborúk egész sora. Koszovóban még megvannak a romok, de szerbek és albánok szemüket és fegyvereiket villogtatják egymásra. Csecsenföldön ezrek és ezrek pusztulnak el az értelmetlen harcokba. Tömeg katasztrófák égen, földön, vízen. Ózonréteg lyukadás, vizeink szennyezettsége. Tengereink és óceánjaink égnek az olajszennyeződéstől. Járványok, árvíz, belvíz, földrengések. Retteg az egész föld. A Teremtő elhagyott bennünket? Ez a nagy szabad akarat?

Egy másik erő, a Sátán uralja az egész világot. Most az egész emberiség jövője forog kockán. Ezt adta nekünk az óriási fejlődést hozó XX. század. Mi a legnagyobb csoda az ébredő új század küszöbén?
Az, hogy még élünk.

Új évszázad! Hozd el az igazi csodát. Ébredj fel világ, ébredj fel Hazám! Elég volt a szenvedésből! Találja meg minden ember a szeretet hullámhosszát. Találkozzon lélek a lélekkel, örüljön ember az embernek. Urunk, adj nekünk egészséges ifjúságot! Munkájukat megtaláló és szerető apákat! Családokról gondoskodó törődő Édesanyákat! Szüleiket tisztelő gyerekeket. Gondoskodó szülőket. Békés boldog családokat. Add vissza a családok becsületét! Legyen szeretet és békesség köztünk! Tudjuk levetkőzni az egymás iránt érzett közömbösséget! Akarjuk az igazi csodát, a szeretet és a megértés új évszázadát. Könyörögjünk olyan vezetőkért, akik az emberiség boldogulását tartják a legsürgősebb napirendi pontnak. Te vagy a szabadító Istenünk. Állítsd meg a züllésnek indult ifjúságot. Add vissza a családok békéjét és becsületét nem csak a hívők körében, hanem az egész világon.

Somogyi Klára.

2000. január

3.
Ma mi. Holnap ti.
Holnapután ők.

Március! A tavasz első hónapja. Ébredezik a természet.
Ez a hónap sok szép meglepetést tartogat a számunkra.
Otthonunkban, környezetünkben elvégezzük a tavaszi nagytakarítást.

Vajon a mi megromlott természetünk érzi-e, hogy itt a nagytakarítás ideje? Ébredezik e a lelkiismeretünk. A városi életnek meg van a sajátos jellegzetessége az egymás iránt érzett közömbösség. Egy másik csúnya jelenség a pletyka is kezd erőteljesen hódítani. Ez a csúnya jelenség úgy beépült az életünkbe, hogy szinte már természetessé vált. Találkozunk vele a boltban, a buszon,
a munkahelyen, sőt most már a templomokba is belopta magát A város vezetői olyan sokat áldoznak munkával, idővel, pénzzel azért, hogy az itt élők jól érezzék magukat. Mi pedig a szánkkal keserítjük meg egymás életét. Tudunk mi mindenből pletykát varázsolni. Ha valaki gyarapodik akkor miből? Csal, vagy lop? Ha nem, akkor trehány, hanyag. Ha beteg, akkor biztos halálos,
ha kövér, akkor sokat eszik. Ha sovány, még a betevőjét sem keresi meg. Ha italt vesz, akkor részeges.
Ha templomba jár, akkor szektás. Mindegy,.hogy ki vagy mit csinál, tudjuk e gondját vagy sem, nem számit.
Mindenki sorra kerül, akár szomszéd, akár a másik utcában lakik, mindegy. Lehet az orvos, lehet valamelyik hivatal dolgozója, esetleg pedagógus. Csendesen hozzájárulunk ahhoz, hogy infarktust kapjon, csak rövidebb legyen az élete. Gyakori jelenség, ha valahol várni kell és ott van egy ismerős. Azonnal előveszünk valakit, természetesen azt, aki nincs ott és megbeszéljük a hibáit. Azt, hogy az illető milyen jó tulajdonságokkal, vagy erényekkel rendelkezik, az valahogy senkit nem érdekel.
A sérelmeinket miért nem ott és annak mondjuk el, ahol a probléma keletkezett? Ahhoz, hogy egymás szemébe merjünk nézni és megbeszéljük a gondokat, bátorság és becsületesség kell. Ennyire híján vagyunk ennek a szép emberi tulajdonságnak? Nem tudom elhinni.. Mennyi értékes gondolat megy veszendőbe azzal, hogy közömbösek vagyunk egymáshoz. Még ma sem tudok közömbösen gondolni arra a balesetre, ami az utcánkban történt. Halálos gázolás. Szörnyű volt, mert a vezető itt lakik köztünk.
Ez a szerencsétlen autóvezető majdnem beleőrült. A család hónapokig szenvedett a tragédia súlya alatt, miközben a legrosszabb indulatú pletykák keringtek körülöttük. Az, hogy milyen súlyos lelkiválságba élt a család, valahogy senkit nem érdekelt. Végül megszületett a jogi döntés a sofőr vétlen volt. A legfrissebb pletyka már hangot adott a köztünk élő egyik beteg társunk halálának az időpontjáról is. Nem baj, ha meghallja, lényeg, hogy legyen szíves meghalni a kitűzött időpontra.
Törtetően megvádoljuk embertársainkat, ha kell hazugsággal, csak azért, hogy nagyságunkat tudjuk fitogtatni. Nagyon szomorú, amikor valaki tisztába van a szó hatalmával és tudatosan használja fel felebarátja ellen. Úgy akar az ilyen ember érvényesülni, hogy egy kicsit megdobálom sárral, akkor szennyesebbnek tűnik, mint amilyen én vagyok. Ez egy rafinált áttételes viselkedés. Ugye milyen szörnyű! A probléma fő oka az, hogy többnek és különbnek érezzük magunkat a másiktól.
Ha mi uralkodni akarunk embertársunkon, elkerülhetetlenül megkeserítjük egymás életét. Nem is gondoljuk, hogy ez a pici szervünk a nyelvünk, mennyi baj forrása.

Egy tiszteletre méltó ember mesélte a következő történetet:
Az egyik iskolában kosárlabda pályát építettek. A tornatanár agitálta a gyermekeket csapattagnak. Egy alacsony növésű gyermek boldogan jelentkezett, de a tanár leintette. Mit akarsz te kis töpörtyű? A társainak annyira tetszett a tanár beszólása, hogy ha meglátták a fiút, összesúgtak a háta mögött. ,,A Töpörtyű,,.

Pár év múlva az édesapa munkából hazatérve a gyermeket felakasztva találta a gázcsövön.
Az asztalon a búcsúlevél:
Egy töpörtyűnek nincs joga élni. ( ! )
Hát ilyenek a nyelv bűnei. Ölni is lehet vele és még csak bíróság elé sem kell állni. (!)
Próbáljunk meg a megromlott természetünknek parancsolni. Ne mocskoljuk be egymás becsületét még viccből sem, azért, hogy jót nevessünk.

Vegyük észre:
AMIKOR EGYMÁST VÁDOLJUK, AKKOR ŐNMAGUNKAT MENTEGETJÜK!
Valószínű, hogy nem akarunk rosszat, de nem is gondoljuk végig, hogy milyen következményekkel jár, ha szánkra vesszük társunkat. Állítsuk meg ezt a veszélyes folyamatot, mert ma mi, holnap ti, holnapután ők. Nincs kivétel. Mindenki sorra kerül, és mindenki szenved tőle, mert ez mindenkinek rossz.

Elnézést kérek mindenkitől, ha valakit akaratom ellenére megsértettem. Nem az volt a szándékom.
Sajnos az én életem is sok változást követel. Azzal a céllal indítottan útjára ezt a veszélyes témát, hogy próbáljuk meg szebbé tenni egymás életét. Megtapasztalhatjuk, hogy egy jó cselekedettel a saját életünket tettük szebbé.
Ha nem MÁSOKAT vádolunk, hanem MAGUNKAT, ha nem MAGUNKAT mentegetjük, hanem MÁSOKAT, akkor áldássá válhat az életünk embertársaink számára.

4.
A levél

Valamennyien gondoskodtunk arról, hogy legyen postaládánk vagy levélszekrényünk. Ezek a szegény postaládák, egyes emberek jóvoltából naponta megtelnek.

Élelmes kereskedők valahonnan pontosan tudják a címünket, s egy kis csalafinta levél útján próbálják portékáikat áruba bocsátani. Találunk olyan ajánlatot, hogy kicsi kb. 20 cm fémből készült fenyőfa, alatta gyertyákkal, csillogó csengőkkel a karácsony dísze lehet. Ha kettőt rendelünk, hármat kapunk, de ha még ma megrendeljük árengedményt is kapunk. Ne sokat gondolkodjunk, nehogy lekéssük az előnyös vásárlást. A csilingelések megtörik majd a meghitt ünnep csendét. Ha már megvettük, rájövünk, hogy nem csilingel, nem fénylik, csak a pénztárca lett üresebb. Oda az öröm. Egyesek odáig bátorkodnak, hogy már a megnyer autónk kulcsát is elküldik, csak még ezt, meg azt rendeljük meg, de gyorsan, ha lehet, még ma. Azért, hogy színesebb legyen a levélszekrény, akad köztük egy-egy komoly nem vicces levél is. Épp arra figyelmeztet, hogy elmaradt a villanyszámla befizetése. A másik levél egy másik közműtartozás megfizetésére kötelez, fittyet hányva néhány kis apróságra.

Pl. Az aktív lakosság több ment fele a minimum bérből él, a fennmaradt másik résznek is több mint a fele munkanélküli segélyből vagy jövedelempótló támogatásból. A nyugdíjasoknak is a felénél több a minimum vagy az alatti nyugdíjból próbálja valahogy magát fenntartani, miközben az árak a csillagokig szöknek. Aztán ezeket a leveleket a könyörtelen szigor követi. Jönnek a megbízottak, kikapcsolják a villanyt, a gázt, csöpögőre állítják a vízcsapot, s megszűnik a szolgáltatás. Persze mindezt elég summás összegért. Aztán, hogy komoly legyen a játék, jön a végrehajtó és megkezdi az árverést. Hát ilyen világban élünk.

A napokban elővettem egy múlt század eleji ima és énekeskönyvet, kb. 1200 oldalas. Szívet szaggató imádságokkal és énekekkel. Összehasonlítottam a jelenlegivel, amit utoljára vásároltam, bizony nagyon megkarcsúsodott. Ugyan úgy, mint az emberek hite is. Felfedezhető a tények között egy fordított arányosság. Karcsúsodik az emberek hite és nő a probléma, a zűrzavar az élet minden területén. Kilátástalan munkalehetőség, zátonyra futott életek, agyongyötört szülők. Mindemellett ott vannak a családokban a magányos gyerekek. Szomorú valóság! Ide jutottunk.

Nem tudunk, vagy talán nem is akarunk arra gondolni, hogy van még egy postaládánk. Ezt a ládát magunkkal hordozzuk bárhova megyünk. Ez pedig a szívünk. Bizony a szívünkbe hordozott levelesláda sokszor csordultig megtelik keserű levelekkel. Panaszok, sérelmek, aggodalmak és nem kevés alkalommal rettegések. Félünk a betegségektől, félünk a téltől, mert nem biztos, hogy elegendő lesz tüzelő. Félünk az ünnepektől, mert sokan nem tudják színesebbé tenni, mert nincs lehetőségük. Alig akad olyan esemény napjainkban, hogy kicsi öröm, nagy megelégedettség is kerüljön a szívünk postaládájába.

Sokan vagyunk olyan keresztények, akik a szívük postaládája legalján a sok gond és probléma között találtunk egy karcsú vékony kis levelet. A levélben ez áll: Jézus hív! Ismeri minden gondodat, problémádat. Ő tudja, hogy mi a megoldás kulcsa. A kulcs amit ő küld, az biztos, hogy passzol a zárba. A szíved ajtajába. Ő nem kéri, hogy még vásároljál, csak azt kéri, hogy tartsál bűnbánatot, hogy megnyílj előtte. Minden gondodat Őreá vesd! Azért vitte fel testét a fára, mégpedig a keresztfára, hogy te ne szenvedj! Ő tudja, hogy mire van szükséged, Ő nem csap be! Bátorít! Bízd rá életed! Várja, hogy megszólítsd, hogy megnyílj előtte! Az ajtódnál áll és zörget. A börtönökben az ajtóban kívül van a kulcs. Oda csak az mehet be, akit beengednek. A szívünk zárjában belül ban a kulcs. Belülről kell megnyitni. Bátran nyisd meg szíved ajtaját! Enged be! „Az ajtód előtt állok és zörgetek, aki megnyitja ahhoz bemegyek”. Mondja a szentírás.

Ti már testvéreim, ugye kaptatok ilyen levelet. Ha még nem biztos ti is szeretnétek kapni. Sajnos csak olyan valakitől várhatunk levelet akit ismerünk. Idegenek nem szoktak csak úgy levelet küldeni. Minden ige ami a templomokban elhangzik egy-egy levél. Egy-egy ígéret.

De ha nem hallgatjuk az igét, ha nem akarjuk annak a nagy fontosságát megérteni, nem találjuk meg azt a fontos levelet a szívünk postaládájába. „Előbb keressétek az Isten országát, és minden megadatik” mondja az ige. Keresd az alkalmakat és keresd csak a szíved szekrényébe a neked szóló üzenetet. Ha hiszel, előbb-utóbb előkerül. Ha megtaláltad bíztasd szeretteidet, barátaidat, hogy ők is keressék. Ha sok ilyen kis levelecske előbújik, akkor talán nem a mi kis nemzetünk lesz az első Európában az öngyilkosok listáján. Talán kevesebb lesz a gondoktól roskadozó szülő és több lesz a csillogó szemű gyermek. A gyermek szeme úgy ragyog, mint a csillag az égen, ha megvan a szív és a család békéje.

November első napjaiban sokat gondolunk azokra a szeretteinkre, akik már elköltöztek ebből a világból. Szorongó szívvel gondolunk arra, hogy ők vajon megtalálták-e ezt a fontos levelet? Ha nem akkor hogyan tovább? Van-e lehetőségük arra, hogy megnyíljanak? Nem tudom. Azt azonban tudom, hogy addig keressük, amíg tart a kegyelmi idő. Neked még nem késő. „ Bolond, még az éjjel elkérik a lelkedet…” Luk. 12.(20).

Figyelmeztet az evangélium. Egyikünk sem tudja, hogy melyik lesz az az éjszaka, vagy nappal, de bekövetkezik az biztos. Ne menjünk el a földi honból, úgy, hogy szeretteink, akiket itt hagyunk kételyek között mondogassák, hogy NEM TUDOM. Ugye hallod a hívó szót? Ne késlekedj! Ismerjük az ígéretet. Isten úgy szerette a világot, hogy egy szülött fiát adta értünk, hogy aki ő benne hisz, el ne vesszen.

Kívánom, hogy valamennyien találjuk meg ezt a kis levélkét, és a kulcs, ami benne van. Megnyissa szívünket és értelmünket.
Somogyi Klára

Karácsonyi élmény:

Részlet Bódás János Nem akadt hely című verséből

Nem akadt hely:

Nép a nép hátán nyüzsgött Betlehemben

S jött, akit évezredek óta vártak

mily szégyen ez! - a vaksággal vert ember

nem adott helyet az Isten fiának…

Hamarosan lezárjuk az újévezred hetedik évét. Van, akinek örömet, s van, akinek bánatot hozott ez az esztendő.
Ismét itt van az advent a krisztusvárás ideje.

Egy kis történetet szeretnék közzé adni, amit a CHRISTALL c. folyóiratból ollóztam ki.

Karácsonyi élmény:

December első napjaiban Kati az idősebbik gyermek megkérte öccsét -Gábort, hogy hozzon be fát a kandallóban. Gábor 11-éves volt Azt most nem lehet válaszolta. Miért nem? -kérdezte nővére. Mert még nem írtam levelet a Jézuskának, hogy mit hozzon karácsonyra és félek, hogy későn ér oda. Azonnal tedd, amit mondtam! Hozz be te! Fakadt ki Gábor, nekem a levélírás sokkal fontosabb. Te ostoba!- kiáltott rá Kati. Nincs is Jézuska és kikapta a félig megírt levelet öccse kezéből. Tényleg nincs, mindent a szüleink vesznek, hidd el! Hazudsz! -mondta a fiú, egy szavadat sem hiszem el. A hazaérkező apa vetett véget a kiabálásnak.

Közeledett a karácsony.

Egy reggel édesanyjuk a városba indult vásárolni és Gábort is magával hívta.
Bevásárlás után a buszmegállóban Gábor anyához fordult és azt kérdezte: Édesanyám igaz, hogy nincs Jézuska? -mert Kati, ezt mondta. Az anya mélyen a fia szemébe nézett. Hát persze, hogy nincs, azt hittem, hogy te ezt már régóta tudod.
Gábor lehajtotta a fejét és hallgatott.

Elérkezett a szent este. A szobában ott állt a karácsonyfa, alatta a sok ajándék. A magnókazettáról a csendes éj gyönyörű dallama hallatszott. A család elindult a karácsonyfához, de Gábor nem tartott velük. Anyja visszalépett. Hát te miért nem jössz? Nekem nincs mit ünnepelni!- válaszolta a fiú, és berohant a szobájába, magára zárta az ajtót. Közeledett az éjfél. Apja bekopogott hozzá, hogy készüljön, mert mennek az éjféli misére. Én nem megyek, mondta a fiú. Ha nincs Jézuska, akkor miért akartok menni a templomba? Édesanyát nagyon bántotta az eset. Férje vigasztalta, majd megszokja. Elmúlt a karácsony. Gábor ajándéka ott maradt a fa alatt. Elmúlt még egy év meg még egy is de semmi nem változott. A család lassan megszokta Gábor különös viselkedését.

Harmadik évben anyjuk nagyon megbetegedett. Ősszel kórházba került és állapota egyre súlyosabb lett. Apjuk minden orvosi tiltakozás ellenére karácsonyra haza vitte a beteget. Elérkezett a szent este. Elmaradt az ünneplés, elmaradt az ajándék, a beteg egyre rosszabbul lett. Égett a láztól. Apjuk orvosért futott. Kati egy barátnőjéhez menekült, mert nem tudta nézni anyja szenvedését. Gábor anyja ágyára ült és azt kérdezte: Tényleg nincs Jézuska? Dehogy nincs! – van gyermekem!- mondta a beteg. A megérkező orvos sokáig maradt a betegnél. Távozáskor azt mondta az apának- Én mindent megtettem, itt már csak a csoda segíthet! Gábor visszament az Édesanyjához és csendesen imádkozott. A beteg észre vette, imádkozzunk együtt! Biztosan eljön a Jézuska! Suttogta Gábor. Tudom! Mert megígérte. Indítsd el a magnót, hallgassuk az égi szózatot! A beteg felült és inni kért. A visszaérkező apának elállt a lélegzete a látványtól, majd megszólalt: Fiam, van Jézuska, van Isten a hited csodát tett! .Másnap a beteg enni kért. Mire kitavaszodott a beteg szépen felépült. Ezen a karácsonyon ehhez a családhoz megérkezett a Jézuska.

Eddig a kis történet.

Ezekből a sorokból elénk tárul az advent és a karácsony is. Ez a gyermek pontosan tudta, hogy kit vár és miért. Mi, vajon akik kereszténynek valljuk magunkat, tudjuk ilyen biztosa? Lehet, hogy igen lehet, hogy nem. Fontos, hogy égjen a gyertya az adventi koszorún, mert divatos és szép. Mi is az adventi koszorú? Négy szál gyertya és egy asztaldísz. Így nincs jelentősége. Ha összerakjuk, akkor már igen. Az adventi koszorúban az élet és az elmúlás kompozíciója rajzolódik ki. A gyertya az élet és a világosság jelképe. Alatta a koszorú az elmúlás jel Igen, mert halandók vagyunk. Krisztust várjuk. Aki elhozta nekünk az örökélet reménységét. Ő a vendég. Vajon befogadjuk? Lesz hely a számár a szívünkben? Kétezer évvel ezelőtt a zsidók nem fogadtak be. Ma a keresztények közül is sokan nem fogadják be.

A leírt kis történetben a gyermek nem hitte el, hogy nincs Jézuska. Azt mondja a szentírás ,,ha nem változtok meg, és olyanok nem lesztek, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába!,, Ez a fiú ajándékot akart kérni, és biztos volt benne, hogy meg is kapja. Mi felnőttek, ha nem vagyunk vaksággal megvert emberek, a kért ajándékot meg is kapjuk. A bűnbocsánat nagy ajándékát, a kegyelmet, amiben naponta részesülünk. Az otthonunkat, az egészségünket, a megélhetésünk mind kegyelemből kapott ajándék. a látunk éhező vagy koldulót azonnal tudnunk kell, hogy mi kegyelemből kapott ajándék tulajdonosai vagyunk. Sokan még sem hisznek. Talán csak legyintenek. Ne tegyük. Ha felülünk egy vonatra, meg bízunk a mozdonyvezetőbe. Biztosan tudjuk, hogy célba érünk, pedig semmilyen ismeretünk nincs a masinisztáról. Miért is bízunk benne? Nem tudom… a leírt kis történetből világosan kiderül, hogy ez a gyermek egy vallásos és templomba járó családban él. Mégis gondolkodás nélkül ki tudták mondania szülők, hogy nincs Jézuska. Gyakran tapasztaljuk a minden napokban, hogy vannak emberek, akik minden vasárnap ott ülnek a templomban, és tele vannak gonoszsággal. Nagyon szomorú látvány. Pedig erre is figyelmezett a szentírás. A kis történetünk végén az édesanya akkor, amikor már nagy a baj akkor mondja, hogy van Isten. A teremtőnk az embert minden élőlény fölé helyezte. Elhelyezett benne egy Isteni fény magot. A legnagyobb istentagadó is, ha bajba kerül, Istent hívja segítségül. Jaj Istenem, Édes Istenem. Istenről tanúbizonyságot tesznek a próféciák az ősi iratok és sokan még sem hisznek.
A mozdonyvezetőről semmilyen információnk nincs, mégis elhiszzük, hogy célba érünk. Nagyon szomorú, hogy tapasztaljuk, hogy naponta teljesülnek be a próféciák és mégis kételkedők vagyunk. Háborúk bűn és korrupció és erőszak gyötr a világot.
Lövöldözés, gyilkosságok, emberek elrablása és mindenféle értelmetlen büntet. A börtönök annyira zsúfoltak, hogy építeni kell őket. A törvénytelenség letaszítja ónjáról a békességet, a szeretet, a zsidók tömegesen térnek vissza Izraelbe.

Márk evangélista így ír:
Ha majd háborúkról halott nemzet, nemzet ellen, ország ország ellen támad. Földrengések éhínség, belvíz, árvíz akkor közel van Jézus Krisztus második eljövetele. Van miért remélni, hogy az idő közel, ha késik is nem marad el.

A karácsony az egyik legcsodálatosabb ünnepünk. Írásomat úgy kezdtem, hogy van, akinek örömet, van akinek bánatot hozott ez az esztendő.

Szent este azokra az embertársainkra gondoljunk, akik egyedül töltik a karácsonyt, vagy bánat van a szívükben. Kérjük Isten, hogy adjon nekik vigasztalást. Köszöntsük őket egy telefonhívással, érezzék, hogy rájuk gondolunk, hogy nincsenek egyedül.

Kívánok minden olvasómnak áldott örömidőt, és bensőséges Krisztusvárást.

Az Úr szeretete, és békessége áradjon mindenkire Szentkarácsony ünnepén.

Hálaadás
2008. szeptember 22.

A tegnapi hálaadó Istentiszteleten nagyon sokan voltak. Vegyes korosztály. Külön öröm az, hogy nagyobb számban voltak a fiatalok. Én pécsi vagyok, a vendéglelkész pedig Nyiregyházáról érkezett. Mint már előre jeleztem, nekem tegnap komoly szolgálatom volt, száz főre készítettem ebédet. Egytál étel volt, de szívemet, lekemet beletettem és attól volt nagyon finom.
Ennyit talán előlegbe, meg még azt, hogy nekem a konyhában a Lelkész úr lehozott egy kis készüléket és annak segítségével, mindent tökéletesen hallottam, ami az imateremben elhangzott.

Hálaadás

Mit is rejt ez a kedves kis szavunk. Sok mindenre gondolhatunk és gondolunk is, mert hálát adni, a szüleinknek,
a gyermekeinknek, vagy a barátainknak naponta van lehetőségünk, mert szeretjük őket és hálásak vagyunk az ő szeretetükért.

A legnagyobb szeretet mégsem őket illeti, hanem azt, akinek az egész életünket, a boldogulásunkat köszönhetjük. Higyjétek el, ezek nem üres szavak. Isten a Szentirás szerint úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta értünk a keresztfára, büneink bocsánatára. Mi mégsem tudjuk ezt a nagy értéket értékelni. Hogy miért nem, itt a kifogások százait lehetne felsorolni, de értelmetlen lenne. A hit és a politika azonos súllyal bír. Ha valakit nem érdekel, akkor arra nem lehet és nem is szabad ráerőltetni. Ezért is nehéz erről a témáról beszélni. Én hivő ember vagyok és nem is tagadom, sőt büszkén vállalom. Bátran ki merem jelenteni, hogy az életem Isten kezébe van. Nem kívánom részletezni, hogy hányszor tapasztaltam és tapasztalom meg nap, mint nap Isten gondviselését. Nekem van miért hálát adni, és mégis nagyon ritkán teszem. Miert? Mert én is csak egy gyarló bünös földi ember vagyok. A vendég lelkész a bibliából azt a részt emelte ki, amikor a tiz leprás könyörgött Jézusnak a gyógyulásért.
Az akkori kor megkövetelte a leprásoktól, ha valakivel talákoztak, hangosan kellett mondani azt, hogy tisztátalan vagyok.
Képzeljük magunkat azoknak az embereknek a helyébe, micsoda megalázó volt az ő szenvedésük. Könyörögtek Jézusnak a gyógyulásukért. Jézus azt mondta, menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak, hogy tiszták vagytok. Igen, mert a papok feladata volt megállapitani, hogy valaki leprás vagy tiszta. Ezek szegények elmentek és a papok döbbenten látták, hogy mind tiszta. Nagy volt az öröm mind a tiz szívében. Egy azonban visszafordult, megkereste Jézust és hálát adott a gyógyulásáért.
Jézus akkor azt kérdezte. Hát nem tizen voltatok?

Drága barátaim!
Mi is olyanok vagyunk, mint az a kilenc. Naponta többször fohászkodunk Istenhez, úgy hogy talán észre sem vesszük, de a napunk végeztével, valamit elfelejtünk. Hálát adni. Befejezetlen a napunk. Tudom, sokan most mosolyognak. Kérlek Drága testvérem, ne tedd! Ne legyünk olyanok, mint az a sas, ki csak a saját erejében bizott. Rárepült egy zajló jégtáblára és onnan falatozta a zsákmányul ejtett halat. Morajlott a jég, de őt nem érdekelte, mert tudta, ha jön a jégtábla, hirtelen felröppen és kész. Egyszerű az egész. Jött is, és a mi madarunk, amikor fel akart röppeni, akkor vette észre, hogy a lába odafagyott és nem tud felszállni. A zajló jégtáblán lelte halálát. Nagyon sok példát lehetne mondani a mindennapi életünkből. Higyjétek el, soha senki nem tudhatja, mit hoz a holnap, vagy a következő óra. Azt mondta a Lelkész Úr nagyon bölcsen:
Isten mindenki hátára rakott a kereszet. Rajtunk van, még ha ha nem is látszik. De tudjátok meg nem csak keresztet adott, hanem Simont is. Ki is volt ez a Simon? Ő volt az az ember, akinek a vállára tették a zsidók Jézus keresztjét amikor már összerogyott a fáradság és a kinzások allatt.
Hányszor mondjuk, nap nap után. Ez már sok! Nem bírom tovább! Feladom! Nem csinálom tovább. S mégis fent maradunk, tovább tudunk lépni, folytatjuk a megkezdett harcot. Hát Drága testvéreim, mert ott volt Simon és segített. Amikor munkaügyi előadóként dolgoztam a POTÉ-nél, a kolléganőm ateista volt. Egy alkalommal, mert kiváncsi voltam, mindig húztam egy rublikát amikor azt mondta ,,édes Istenem, vagy istenem, istenem segits,, Nagyon felháborodott a müszak végén, amikor megmutattam a papiromat, ahol féloldalon keresztül csak rublikák voltak.Természetesen nem hitte el és én voltam a hülye, de nem sértödtem meg, csak nagyon sajnáltam.

Hálát adni Istenek a létünkért, a családunkért, a munkánkért és a békességünkért, az egészségünkért, nem elég az év egy napja. Mindennap van miért hálát adni, csak elfelejtjük, vagy eszünkbe sem jut, azért mert gyarló földi emberek vagyunk.
Te Drága testvérem. Ki olvasod ezeket a sorokat. Te már tudod, és hogy akarsz e hálát adni, vagy sem, az egyedül csak rajtad múlik. Te tudod a szükségeségét. Mindenki felel saját magáért.
Én tudom, hit nélkül nem tudnék élni. De ez az én véleményem és csak is egyedül rám vonatkozik. Ki-ki magában szépen eldönti és megcselekszi, ha akarja.

Talán ennyit. A tegnapi napnak ez volt a lényege. Az ebédet mindenki szépen megköszönte, és az utána levő nagy beszélgetés nagyon példaértékü volt. Mindig tanulunk egymás hibáiból és erényeiből. Tegnap is ez történt.
Mindenkit puszilok szeretettel.

Somogyi Klára