Egy különlegesség!

Idézet Zihali Ágnes1892 bővített második kiadású szakácskönyvből:

Ágnes családja régóta levelezésben, majd szoros kapcsolatban állt a Vörös Gróf Teleki Sándorral, (Petőfi Sándor barátjával), aki a költő gondtalan nászútját biztosította számukra.

Zihali Ágnes ajánlott ételei közül van egy különleges is, a Luby sült, melyet a kiegyezés körül, az erdélyi nemesi családok szívesen kínáltak a hozzájuk látogató vendégnek. Szerepelt az étel a családi és jeles ünnepeken és a fogadók kínálatában is.
A Luby családnál többször megfordult Petőfi Sándor is. Több versét is ezen a birtokon írta, a család asztalánál és társaságában.
Annak idején Petőfi is étkezett és kedvenc étele volt a Luby sült.



Luby sült:

Vegyünk fél kiló felsár pecsnyét és szép vékonyra klopfoljuk ki.
Vegyünk fél kiló disznóhúst és azt is klofoljuk ki.
Végül fél kiló borjúhúst is, ugyan úgy kiklopfolva.
Sózzuk meg őket, tegyük deszkára, és egymásra rakva göngyöljük szorosan össze. Jó, ha tiszta, lapos madzaggal átkötjük, nehogy szétnyíljon. Tűzdeljük meg füstölt szalonnával. Tegyünk egy lábasba tojásnyi zsírt, és ha már forró, helyezzük bele a pecsenyét. Szeleteljünk rá 6 fej, laskára vágott vöröshagymát és egy kevés ecetet. Fedjük le a lábast és tegyük erős tűzre. Ha elfőtte a levét, de még nem piros, vegyük le a tüzről és a hagymát törjük össze benne.
Rakjuk vissza a főzőlapra, szórjuk meg 1 kockacukor mennyiségű cukorral, és szépen megpirítjuk. Kivesszük egy deszkára. Megszabadítjuk a fonáltól és szép kerek szeletekre vágjuk. 
Pirosra sütött mogyoró burgonyával és ecetes almapaprikával tálaljuk.