|
|
Korrekten
a pénzügyekről
|
|
||||||||||||||||||
|
Magamról Nem mintha
a világ legérdekesebb, vagy legszebb embere lennék, hogy ha bizalmat kérek az
olvasótól, akkor nekem is illik bemutatkozni. Alapjaiban
egy bőbeszédű és túl őszinte ember vagyok, ami a szívemen, az
a számon. Aki ismeri ezt a természetet, vagy ő is ilyen, az tudja, mik
ennek az előnyei és hátrányai. Én inkább ez utóbbiakat érzem. Nem
önéletrajzot fogok írni, de megszülettem, szüleim felneveltek és diplomát
adtak a kezembe (1986). Alapvetően
pályázat készítéssel, banki hitelközvetítéssel és biztosítási tanácsadással.
Amit látnom kell/kellett a szakmában, és sajnos az egész világban, hogy a
korrekt tájékoztatás kiment a divatból. Igaz, a korrektségből nem lehet
milliomossá válni, viszont lehet nyugodtan aludni. Miután
bankban és biztosítóban is dolgoztam, a belső „ügymenetek,, elveit is ismerve, könnyebben tudok segíteni az
ügyfeleknek a problémáik megoldásában. Tudom, mi elérhető és mi nem.
Alapelvem szerint nincs lehetetlenség, csak tehetetlenség. Mint
mindenhol, itt is adódnak félreértések. Ha valaki pénzügyi zavarban van,
annak minden próbálkozás, lehetőség konkrétumnak érződik. Ha azt
mondom: „lehetséges,,, akkor azt hiszi, már mehet is
a pénztárba. Ha azt mondom: „nem megy,,, akkor azt
hiszi, ha valakinek előre fizet, az majd elintézi(!). Sajnos voltak
ilyen rossz tapasztalataim, de azért az ügyfelek többsége megérti, és közösen
tudunk más megoldást keresni a problémára. És ez a lényeg. Az esetek jó részében, különösen a
hitel és biztosítás területén a tanácsokat ingyen kell adni. Nem
akarok referencia neveket, címeket megadni, mert képzelje el, hogy Önt
naponta 50-szer hívják, hogy: -
Tényleg X csinálta a hitelét? -
Hogy volt vele megelégedve? -
Tényleg ingyen dolgozott? -
Stb. Szóval,
legyen elég annyi, hogy az elmúlt 15 évben: -
közel 1 milliárd mezőgazdasági támogatáshoz írtam nyertes
pályázatot, pénzügyi tervet, -
sok-sok millió hitelt intéztem el magánembereknek, és
vállalkozásoknak, -
egy bank és 70 autókereskedő lízing ügyleteit koordináltam, -
több százmillió Ft értékű belföldi- és
nemzetközi faktoring ügyletet szerveztem meg, -
kötöttem „élet,, biztosítást olyan ügyfélnek,
aki 30 éve cukorbeteg és emiatt a bal lába combtól amputálva (műlábbal
él), és a szív koszorúerét a jobb combból kioperált érrel cserélték ki. Ebből
láthatják, hogy ha valami nem lehetetlen, azt el lehet intézni. Köszönöm,
hogy megtisztelt és eddig eljutott. Tisztelettel:
Csetreki
Ernő |
|||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||