|
|
Korrekten
a pénzügyekről
|
|
||||||||||||||||||
|
Nyugdíj A
jelenlegi állapotnak több oka is van:
munkanélküliség (egyre nagyobb
mértékben); 2.) A kényszernyugdíjazások miatt megnőtt a nyugdíjasok száma, és ezzel az arány tovább
romlott; tudnak, vagy csak nagyon alacsony
összeget fizetnek, mivel a nagysága a vállalkozásból kivett
jövedelem % - ában van meghatározva; 4.)
Csökkent az átlagos reáljövedelem nagysága; 5.)
Egyszerűen romlott a fizetési fegyelem. És
lehetne még biztosan sorolni tovább. Egy a lényeg, hogy eltolódott a
nyugdíjasok és aktív keresők aránya, nem a jó irányba. Így ha ezt a
rendszert tartani akarjuk, az aktív keresőktől egy idő után a
felosztó-kirovó rendszerben, a jövedelem 110 % - át kellene
nyugdíjjárulékként levonni. Ugye ezt azért nem szeretné senki? Mivel a
levont összeg nem elegendő, ezért az állam kénytelen hitelből
kiegészíteni a nyugdíjakat, hogy azok megfelelő megélhetést
biztosíthassanak a nyugdíjasoknak. A
hitelfelvétel viszont növeli az államadósságot, és rontja a gazdaság
versenyképességét, nem beszélve a felosztó-kirovó rendszerek hosszú távú
gondjairól. Az állam
szerepét nem vitatjuk, mert ez nem egy politikai oldal, ezt fogadjuk el úgy,
ahogy van és próbáljunk meg alkalmazkodni. És ismét eljutottunk az öngondoskodás
fogalmáig. Végül is
nekünk kell megoldani a problémát. Valahol már említettem, hogy a nyugati
társadalmaknál ez természetes, hiszen a II. világháború óta ebben élnek és
ezt szokták meg. Nekünk
nagyon szokatlan ez, de vagy megszokjuk, vagy belepusztulunk. Sajnos ez az
igazság. Nem marad
más, bárhogyan is ágálunk ellene, csak az hogy magunknak kell megteremteni a
nyugdíj egy részét és a valószínű, hogy ez lesz a nagyobbik rész. Lehetőségeink: Nyugdíjpénztárak Az állam,
elkerülendő a fent említett áldatlan állapotokat,
igyekszik elérni, hogy állampolgárai a saját megtakarításaikat növeljék,
ezzel teremtsék meg a saját későbbi nyugdíjuk alapjait. Ennek érdekében
hajlandó lemondani a járulékbefizetésekről is, ha ezáltal a
nyugdíjkifizetéseinek csökkenését remélheti hosszú távon. Mivel a pszichológia
és a közgazdaságtan tapasztalatai szerint az emberek önkéntes alapon
általában nem tesznek félre elég jövedelmet a későbbi nyugdíjukra,
szükség van valamiféle kötelező megoldásra. Éppen
ezért, a Kelet-európai régióban elsőként, 1998-ban bevezették
kötelező magán nyugdíjpénztárakat, ezek alkotják a nyugdíjrendszer
második pillérét. 1994 óta
ráadásul az önkéntes nyugdíjpénztárak is a háztartások rendelkezésére állnak,
ezek azonban, az öngondoskodásra való alacsony hajlam következtében
egyelőre nem váltak igazán meghatározó szereplőkké, jóllehet
elterjedésüket az állam adókedvezménnyel is igyekszik elősegíteni.
(Egészen
pontosan, az állam, mint kifizető, a bruttó kereset 24 százalékát kapja
meg a munkáltatótól és 1,5 százalékát a munkavállalótól nyugdíjjárulékként, a
pénztárba pedig tagdíj formájában a bruttó kereset 8 százaléka kerül a
munkavállalótól.) A
befektetéseket a pénztárak a legritkább esetben kezelik saját maguk, erre a
legtöbbször külön vagyonkezelő társaság, vagy társaságok szolgáltatásait
veszik igénybe (ezek ismerősek lehetnek a befektetési alapok piacáról,
mivel az alapkezelők az alapkezelés mellett általában intézményi vagyonkezelést is végeznek).
És ezzel
el is jutottunk ahhoz a biztosítási formához, melyben az élet-, baleset-,
betegség biztosítás mellé egy bizonyos összegű megtakarítást lehet
tenni, (lásd vegyes életbiztosítás) amit a végén, szabadon használhatunk fel arra amire szeretnénk. Kérhetjük egyben, vállalva, hogy mi
osztjuk be, de kérhetjük járadék formájában is, vagy egy kicsit egyben és a
többit járadékban. És vannak még variációs lehetőségek. Mivel a
MI pénzünk, így mi döntünk a felhasználásról. Ezért már megdolgoztunk, az
árát megfizettük (adóztunk és a kezelési költségeket is
levonták érte), így már csak élvezni kell az eredményt. |
|||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||
